jobbágy:
a jó melléknév középfokú alakjából származó szó, eredeti jelentése: jobb ágyból született, azaz előkelő
az államalapítástól a 13. század közepéig két társadalmi réteget neveztek jobbágynak
a királyi vármegyék katonaelemét, a várjobbágyokat és az egyháznak szolgáló fegyvereseket, valamint
a király kíséretét adó előkelőket
a 13. századtól a földesúri hatalom alatt élő népek egységesülésével, a saját termelőeszközökkel rendelkező, önállóan gazdálkodó telkes paraszt neve lett
a szolgáltatásaik (szántó, szőlős, halász stb.) szerint megkülönböztetett népeket “a földesúr jobbágyai” gyűjtőnévvel illették
adói is uniformizálódtak: az egyházi tizedet már csak a jobbágyság adta, megjelent az állami kapu-, majd hadiadó, földesuraiknak pénz-, termény- és munkaszolgáltatással tartoztak
az urbáriumokban lefektetett teher a teleknagyságtól, a gazdasági erőtől függött
felettük földesúri joghatóság érvényesült és úriszék ítélkezett
a jobbágyság tagjai helyzetüket örökségként kapták, a kiemelkedés azonban nem volt lehetetlen, és különösen nem a 14-15. században, a szabad költözés révén
a jobbágyság társadalmi állapotot jelentett, soraiban nemcsak mezőgazdasággal foglalkozók voltak, hanem iparűzők, halászok, bányászok, mezővárosi lakosok is
a technikai fejlődés, az árutermelés, a népesség szaporodása és vándorlása nyomán megindult a jobbágyság vagyoni differenciálódása
a jobbágycsaládok egy része töredéktelkekre szorult, zsellérré vált
a gazdagparasztság egész vagy több jobbágytelekre, sőt telken kívüli földekre, irtásokra, szőlőbirtokokra tehetett szert, több állatot tartott a közös legelőn, több árut vitt piacra, szegény zselléreket fogadott fel napszámosnak, szolgának, cselédnek
a jobbágyság jogi és gazdasági fejlődése a 15-16. század fordulójától kezdve tört meg: egy évszázad alatt az “örökös jobbágyság” jogi, és a “második jobbágyság” gazdasági helyzetébe került
Nyugat-Európa gazdasági fejlődése Kelet-Közép-Európa egyoldalú kereskedelmi bekapcsolódásához vezetett: a Nyugat ellátására elindult a szarvasmarha- és - a 18. századtól - a gabonakivitel
a magyar földesurak igyekeztek rátenni a kezüket a paraszti termékekre, hogy azokat ők értékesítsék (a kilenced kiterjesztésével), és a saját kezelésükben lévő földek művelését - pénztőke hiánya miatt - ún. gazdaságon kívüli kényszerrel fejlesztették (a jobbágyok személyi szabadságának csorbításával, az örökös röghöz kötéssel, a robot emelésével)
a magyar jobbágy így nem vált szabad paraszti bérlővé, és a jobbágyság rendszere az 1848. évi jobbágyfelszabadítás következtében egyik napról a másikra lett a múlté
a jobbágy szó egy-két évtized alatt kiveszett a köznyelvből, helyét a paraszt foglalta el
(I. kötet, 31-33. p., II. kötet, 221-222. p.)